All Along The Watchtower (Bob Dylan/Jimi Hendrix cover) (single)
Egyik legnagyobb közönségkedvenc koncertdalával, a Bob Dylan-Jimi Hendrix féle All Along The Watchtowerrel búcsúztatta a 2019-es évet a The Pontiac zenekar. A dalt Vastag Gábor ’Vasti’ kezei alatt, a Sounday Stúdióban vették fel. “Az All Along the Watchtowert személy szerint már elég régóta szeretem, több verzióban is. – mondja el Nagy Barnabás, frontember. Bob Dylan szerezte, Jimi Hendrix tette azzá, ami, a mi repertoárunkban is szerepel már a kezdetek óta. Számunkra ez egy igazi jam dal, nagyon jól el lehet benne ereszteni a gyeplőt, ahogy ezt meg is tesszük koncertről koncertre. Így jött annak az ötlete is, hogy ezt rögzítsük, hiszen annyira a magunkénak érezzük már, hogy szerettük volna, hogy legyen valami lenyomata.“
A dalhoz videót az Idegen zenekar tagjai készítettek, akik idén videós projektbe kezdtek. Úgy gondolom a nyáron nagyon egymásra talált a két zenekar. – árulja el Dencs Dominik, az Idegen dobosa. Csodálva néztük őket a színpadokon, és simán aludtunk velük egy csomagtartóban is. Nagyon jókedvű és jószívű csapatot találtunk meg bennük, ráadásul ezt úgy prezentálják a nap 24 órájában, mint itthon senki! Amikor belecseppentünk a videózás világába az Idegen-nel, eldöntöttük, hogy kedves barátainkat mindenképp megajándékoznánk egy klippel. Egészen gördülékeny és zökkenőmentes volt a forgatásig vezető út. Az ötlet megélt, és szerencsére képesek voltunk kivitelezni. Alapvetően egy egyszerű mozgóképet szerettek volna látni a srácok, amit Ádi (Langó Ádám) alapötletén keresztül együtt hoztunk létre. Senki nem volt a legfrissebb a forgatás napján, viszont nem maradt el a dobbanás. Érezni lehetett amikor a látvány és a zene egymásra talált, minden klappolt éppen akkor, éppen ott.