Discipline (single)

A zenekar az elmúlt évek megpróbáltatásai – többszörös tagcserék és a frontember balesete – után jövőre új nagylemezzel tér vissza, amelynek első beharangozója a Discipline című videóklip. Pusztuljon az írásvetítő, éljen a cukorsokk!

A Baron Mantis 2014-es indulása után igen mozgalmas éveket tudhatott maga mögött, a lendületet Vörösmarti Viktor dobos kiválása, majd a frontember, Davey Mantis balesete törte meg, amelynek következtében hónapokig háttérbe kényszerültek, és csak az online térben, az újonnan beindított MANTISVLOG-on keresztül tudtak kapcsolatot tartani a közönséggel – immáron Marosi Csaba dobossal kiegészülve. Davey felépülését követően azonnal munkának láttak, és meg is született egy csokornyi dal, ami jövő év elején fog napvilágot látni.

Az első single – ahogy a címe is elárulja – a fegyelemről szól. „Nagyon sokáig nem tudtam fókuszálni, fegyelmezni magam; csak egy lappangó őrjöngés voltam, nem igazán jutottam egyről a kettőre az életemben” – árulja el Davey. – „Aztán nagyon lassan elkezdődött egy évtizede tartó változás, egy törekvés. Önfegyelemről van itt inkább szó, nem pedig mások által rám erőltetett elvárások szigorú betartásáról. Belső erő és nyugalom – a nehéz, unalmas munkák és bukások üdvözlése. Az egész album a pusztulásból, menekülésből a rendezettség, önfegyelem, és minőségibb élet felé tartó útnak egy részét jeleníti meg és az eközben tomboló belső háborút.”