Hagylak
Mikor már azt hittem, kisöpörtem mindent – újabb arcát mutatja meg a The Pontiac
Már-már visszatérő keserédes romantika hatja át a ’Hagylak’ sorait. Egy héttel első magyar nyelvű nagylemezük megjelenése előtt még megmutattak egy szeletet az album anyagából: az egyik legdallamosabb boldog-szomorú dalhoz forgott le a balatonalmádi Szentesi Farmon és környékén a mood videó, melyet ezúttal is a zenekar állandó videós stábja, a Toma Pictures jegyez. A Hagylak az együttes egyik közös kedvence a lemezről, a dallamvilágot Pénzes Máté (Blahalouisiana) zongorajátéka színezi, a szöveg pedig ezúttal is a már-már visszatérő „be nem teljesült szerelem” téma köré épül.
A dal természetesen az október 28-án érkező ’Jöhet velünk bárki’ című lemezen is szerepel, amely az elmúlt egy év alkotófolyamatait foglalja össze. Az eddig megjelent hét single mellett négy, eddig még nem hallott dal is helyet kapott, melyek mind felcsendülnek majd a zenekar november 5-i lemezbemutatóján az Instant klubban. A műsorban az új tételek mellett pár korábbi szerzemény átdolgozott/újragondolt verzióját is előadják a fiúk, akik több közreműködővel (billentyű, vokalisták), vetítéssel és extra hosszú setlisttel készülnek az estére.