ék
„A zene szubjektív, mindenki mást kap. Van, aki egy jó rockkoncertért jön, valakinek szerelmi bánata van, megint más zenei csemegét keres. Annyiféle érzést válthat ki a zene és az előadás, hogy nehéz felosztani őket. Talán nem is érdemes számszerűsíteni az érzelmeket. Amikor játszunk, számunkra első a zene. Ha kerek egészet tudunk alkotni, akkor könnyebben kapcsolódik a közönség is. A dalokat viszont minden esetben úgy írjuk, hogy önazonosak, hitelesek legyenek. Olyan muzsika, amit mi magunk is szívesen hallgatnánk. Útjukra engedjük őket és ha nyitott szíveket és füleket talál meg, akkor elvégzi a dal a maga dolgát, mi pedig boldogok vagyunk.” – Lee Olivér (budaorsinaplo.hu)
Képzeld el, milyen lehet együtt lebegni a köddel az erdő félhomályában. Az érzést mikor rájössz milyen kicsi vagy a világ legnagyobb hegyei mellett állva. Az utolsó hajnali sör ízét, miután ő kilépett az életedből. Üvöltő hangfalak mellett állva hallgatni a tömeg szívdobbanását. Rock. Hangos és provokatív, csendes és visszahúzódó.
„Nem gondoltuk túl. Azon kívül, hogy olyan zenét szeretnénk játszani, amit szívesen meg is hallgatnánk, talán csak az volt a szempont, hogy jól érezzük magunkat együtt. Ez szerintem alapvetően nem változott. Szó sem volt sosem arról, hogy ilyen vagy olyan stílust képzelünk el. Minden bizonnyal hatnak ránk zenék, amiket hallunk, de az imitáció nem a mi terepünk. ” (langologitarok.blog.hu – Az ék születése)
